Ugrás a tartalomra

HÍREK

A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.

A 2024. évi díj tudományterülete: Modern társadalom- és gazdaságtörténet

A díjra Magyarországon dolgozó, 35. életévüket 2024. év végéig nem betöltő kutatók pályázhatnak. A
z angol nyelvű pályázatot postai és elektronikus úton lehet benyújtani.
A pályázatok beadási határideje: 2024. június 30.

További információk: Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak 2024. évi Ifjúsági Díjára | MTA

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A konstrukció három alprogramja:

Alprogram Megnevezés Igényelhető összeg / maximális futamidő
1. alprogram Részvétel külföldi konferencián 0,25-1,5 millió forint  / 12 hónap
2. alprogram Nemzetközi konferencia hazai szervezése 3-15 millió forint / 12 hónap
3. alprogram Tudományos eredmények népszerűsítése 10-35 millió forint / 12 hónap


Támogatható célkitűzések, tevékenységek

A pályázat minden tudományterület számára nyitott az alábbi támogatási lehetőségekkel:

  1. Külföldön megrendezésre kerülő, meghirdetett nemzetközi tudományos konferenciákon részvétel és kutatási eredmények bemutatása;
  2. Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos rendezvények, konferenciák szervezése (különös tekintettel a nemzetközi kutatási infrastruktúra tagságainkkal összefüggő rendezvényekre);
  3. Tudományos eredmények társadalmi népszerűsítése, és a közösségi tudomány (citizen science) támogatása.

Benyújtási határidő: 2024. május 28. 16:00

Bővebb információk: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | Tudományos Mecenatúra (MEC_24) (gov.hu)

Kérem pályázati szándékát jelezze a pályázati referensnek! (elérhetőségek: https://projektek.pte.hu/hu/kapcsolat)

A Japan Society for the Promotion of Science posztdoktori ösztöndíjat hirdet. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos jelölőszervezetként egy kutatót javasolhat az ösztöndíjra. A felhívás minden tudományterületre vonatkozik.

A jelentkezés feltételei:
- Magyar állampolgárság vagy állandó magyarországi lakcím (Nem pályázhatnak sem azok a kettős állampolgárságú kutatók, akiknek az egyik állampolgársága japán, sem azok a kutatók, akiknek japán állandó lakcímük van.)
- Az ösztöndíj kezdetekor már meglévő, de 2018. április 2-nál nem korábban szerzett doktori fokozat
- A japán fogadó kutatóval egyeztetett munkaterv
- Nem pályázhatnak azok a kutatók, aki ugyanennek a programnak a keretében már kaptak ösztöndíjat
- Csak PhD fokozattal rendelkező jelentkezők pályázata fogadható be (Az orvosi és jogi doktori fokozat nem minősül a pályázat szempontjából elfogadható doktori fokozatnak.)

Jelentkezési határidő: 2024. május 24.

Bővebb információ: https://mta.hu/palyazatok/felhivas-a-jsps-posztdoktori-palyazatan-valo-reszvetelre-112724

Projektek listája (a legutolsó kezdési dátumú van legelöl, alul lapozható a lista)

>
Projekt neve Projekt azonosítója Érintett egység PTE szerepe Projekt kezdési időpontja Projekt befejezési időpontja Program
Kompetencia Központ létrehozása a turizmus-vendéglátás szakmacsoportban, Baranya megyében GINOP-5.3.5-18-2019-00104 KTK partner Európai Szociális Alap
CHP - Culture, heritage and profession – Establishing the professional replenishment of herigate preservation through cultural events HUHR-1901-3.1.2-0043 BTK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
COVID-19 vírus terjedésének, jelenlegi állapotának és lecsengésének vizsgálata a különböző szennyvizek elemzésével 2020-2.1.1-ED-2020-00014 SZKK partner NKFIA
Több vizsgálati centrumban zajló, beavatkozással nem járó klinikai vizsgálat COVID-19 új típusú koronavírus által okozott fertőzés, betegséglefolyását meghatározó genetikai tényezők azonosítására és farmakogenetikai alkalmazások 2020-2.1.1-ED-2020-00009 SZKK önálló megvalósító NKFIA
H-UNCOVER 1 2020-2.1.1-ED-2020-00017 KK partner NKFIA
FAVIPIRAVIR klinikai kipróbálása 2020-2.1.1-ED-2020-00008 SZKK vezető NKFIA
Megelőzésre/terápiás célra megfelelő hACE2-Fc fúziós fehérje kifejlesztése 2020-2.1.1-ED-2020-00001 SZKK partner NKFIA
V4 Green Universities 21930029 (V4GU) KA ERASMUS +
A munkaerőhiány és az elöregedő társadalom okozta, az egészségügyi intézményeket érintő foglalkoztatási válsághelyzetek megelőzése és kezelése az ápoló képzés szintjeinek és hatásköreinek fejlesztésével GINOP-5.3.5-18-2019-00115 ETK partner Európai Szociális Alap
Ráépített orvosi szakképzések támogatása a Pécsi Tudományegyetemen EFOP-1.10.4-18-2019-00020 KK önálló megvalósító Európai Szociális Alap
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola módszertani fejlesztése EFOP-3.3.7-17-2017-00009 önálló megvalósító Európai Szociális Alap
POLISS - Policies for Smart Specialisation 860887 - H2020-MSCA-ITN-2019 KTK Horizont 2020
Tudástranszfer tevékenységek fejlesztése a Pécsi Tudományegyetemen az Egyetemközpontú Innovációs Ökoszisztéma kialakítása érdekében 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00015 KTK, KTTK önálló megvalósító NKFIA
CLILMED - CLIL in Medical Education: Reaching for Tools toTeach Effectively in English in a Multicultural and Multilingual Learning Space 2019-1-PL01-KA203-065700 ÁOK ERASMUS +
EDUC - European Digital UniverCity 612442-EPP-1-2019-1-DE-EPPKA2-EUR-UNIV RK ERASMUS +
Egészségügyi szakképzések támogatása a Pécsi Tudományegyetemen EFOP-1.10.4-18-2019-00010 KK önálló megvalósító Európai Szociális Alap
NetHIIP - Network of Health Science Innovation Incubation Programs 2019-1-HU01-KA203-061181 KTK ERASMUS +
Új Nemzeti Kiválóság Program TUDFO30742-6/2019-ITM ÁJK, ÁOK, BTK, ETK, GYTK, KTK, KPVK, MK, MIK, TTK, KA önálló megvalósító Költségvetési
BECOMING - Educating Experts of the Future: Developing Bioinformatics and Biostatistics competencies of European Biomedical Students 2019-1-HU01-KA203-061251 SZKK ERASMUS +
SPRING - Strategic Planning for water Resources and Implementation of Novel biotechnical treatment solutions and Good practices 821423 (SC5-12-2018) KK Horizont 2020
ODYSSEUS - Coal-to-liquids supply chain integration in view of operational, economic and environmental risk assessments under complex geological settings 847333 (RFCS-2018) TTK Horizont 2020
Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program II. FIKP II. (NKFIH-1164-12/2019) ÁJK, ÁOK, BTK, GYTK, ETK, KTK, MK, MIK, TTK, KPVK, SZKK, KK, RK, SZBK önálló megvalósító NKFIA
Tématerületi Kiválósági Program 2019 TUDFO/51757-1/2019-ITM ÁJK, ÁOK, BTK, ETK, GYTK, KK, KTK, MIK, TTK önálló megvalósító NKFIA
Palliative Sedation - The use of proportional palliative sedation for the relief of refractory symptoms: an international multicenter study 825700 (H2020-SC1-BHC-2018-2020) ÁOK Horizont 2020
CONSCIOUS - Curriculum Developement of Human Clinical Trials for the Next Generation Biomedical Students 2018-1-HU01-KA203-047811 SZKK ERASMUS +