Ugrás a tartalomra

HÍREK

A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.

A 2024. évi díj tudományterülete: Modern társadalom- és gazdaságtörténet

A díjra Magyarországon dolgozó, 35. életévüket 2024. év végéig nem betöltő kutatók pályázhatnak. A
z angol nyelvű pályázatot postai és elektronikus úton lehet benyújtani.
A pályázatok beadási határideje: 2024. június 30.

További információk: Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak 2024. évi Ifjúsági Díjára | MTA

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A konstrukció három alprogramja:

Alprogram Megnevezés Igényelhető összeg / maximális futamidő
1. alprogram Részvétel külföldi konferencián 0,25-1,5 millió forint  / 12 hónap
2. alprogram Nemzetközi konferencia hazai szervezése 3-15 millió forint / 12 hónap
3. alprogram Tudományos eredmények népszerűsítése 10-35 millió forint / 12 hónap


Támogatható célkitűzések, tevékenységek

A pályázat minden tudományterület számára nyitott az alábbi támogatási lehetőségekkel:

  1. Külföldön megrendezésre kerülő, meghirdetett nemzetközi tudományos konferenciákon részvétel és kutatási eredmények bemutatása;
  2. Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos rendezvények, konferenciák szervezése (különös tekintettel a nemzetközi kutatási infrastruktúra tagságainkkal összefüggő rendezvényekre);
  3. Tudományos eredmények társadalmi népszerűsítése, és a közösségi tudomány (citizen science) támogatása.

Benyújtási határidő: 2024. május 28. 16:00

Bővebb információk: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | Tudományos Mecenatúra (MEC_24) (gov.hu)

Kérem pályázati szándékát jelezze a pályázati referensnek! (elérhetőségek: https://projektek.pte.hu/hu/kapcsolat)

A Japan Society for the Promotion of Science posztdoktori ösztöndíjat hirdet. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos jelölőszervezetként egy kutatót javasolhat az ösztöndíjra. A felhívás minden tudományterületre vonatkozik.

A jelentkezés feltételei:
- Magyar állampolgárság vagy állandó magyarországi lakcím (Nem pályázhatnak sem azok a kettős állampolgárságú kutatók, akiknek az egyik állampolgársága japán, sem azok a kutatók, akiknek japán állandó lakcímük van.)
- Az ösztöndíj kezdetekor már meglévő, de 2018. április 2-nál nem korábban szerzett doktori fokozat
- A japán fogadó kutatóval egyeztetett munkaterv
- Nem pályázhatnak azok a kutatók, aki ugyanennek a programnak a keretében már kaptak ösztöndíjat
- Csak PhD fokozattal rendelkező jelentkezők pályázata fogadható be (Az orvosi és jogi doktori fokozat nem minősül a pályázat szempontjából elfogadható doktori fokozatnak.)

Jelentkezési határidő: 2024. május 24.

Bővebb információ: https://mta.hu/palyazatok/felhivas-a-jsps-posztdoktori-palyazatan-valo-reszvetelre-112724

Projektek listája (a legutolsó kezdési dátumú van legelöl, alul lapozható a lista)

>
Projekt neve Projekt azonosítója Érintett egység PTE szerepe Projekt kezdési időpontja Projekt befejezési időpontja Program
RE.M.I.S.E - Cross-border co-operation for the development of social and solidarity economy through the elaboration and implementationn of a joint adult education training programme HUHR/1601/4.1.2/0008 KPVK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
Klinikai kutatások tematikus hálózatának kialakítása és nemzetköziesítése (KLI-K-K) EFOP-3.6.2-16-2017-00009 ÁOK, KK, SZKK vezető Európai Szociális Alap
Szociális munkás és közösségek segítésére irányuló felsőoktatási képzések innovatív, duális és gyakorlatorientált fejlesztése. Transzformatív-dialogikus tanulás a kooperáció szolgálatában EFOP-3.5.2-17-2017-00002 BTK vezető Európai Szociális Alap
V-Educa2 - Vocational education 2 HUHR/1016/4.1.1/0004 MIK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
Sport-, Rekreációs- és Egészséggazdasági Kooperációs Kutatóhálózat létrehozása EFOP 3.6.2-16-2017-00003 ETK, KK, KTK partner Európai Szociális Alap
Kiterjesztett valóság alapú, 3D orvosi képek és a valóság egyesített vizualizációját megvalósító, innovatív egészségügyi segédeszköz (zMed) fejlesztése az orvos-beteg kapcsolat és az oktatás támogatására GINOP-2.2.1-15-2017-00083 ÁOK, KK, MIK, MK partner ERFA
Fenntartható nyersanyag-gazdálkodás tematikus hálózat fejlesztése - RING 2017 EFOP 3.6.2-16-2017-00010 MIK partner Európai Szociális Alap
Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek EFOP 3.6.2-16-2017-00017 KTK, TTK partner Európai Szociális Alap
Skill laborok fejlesztése EFOP-4.2.2-16-2017-00001 ÁOK, ETK partner ERFA
A neuroinflammáció vizsgálata a neurodegeneratív folyamatokban: a molekulától a betegágyig EFOP-3.6.2-16-2017-00008 ÁOK, KK, TTK vezető Európai Szociális Alap
ImproveMEd - Improved Medical Education in Basic Sciences for Better Medical Practicing HUHR/1601/4.1.1/0009 KK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
A duális képzés fejlesztése a Pécsi Tudományegyetemen EFOP-3.5.1-16-2017-00003 MIK, KTK, OIG vezető Európai Szociális Alap
Diverfarming - Crop diversification and low-input farming across Europe: from practitioners engagement and ecosystems services to increased revenues and chain organisation 728003 (H2020-RUR-2016-2) TTK Horizont 2020
Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 ÁOK, ETK partner Európai Szociális Alap
Korszerű egyetem a modern városban: Értékközpontúság, nyitottság és befogadó szemlélet egy 21. századi felsőoktatási modellben EFOP-3.4.3-16-2016-00005 ÁJK, ÁOK, BTK, EK, ETK, GYTK, KPVK, KTK, KI, MIK, MK, OIG, TK, TE, TTK önálló megvalósító Európai Szociális Alap
Fotovoltaikus rendszerek telepítése a Pécsi Tudományegyetemen KEHOP-5.2.11-16-2016-00027 KK önálló megvalósító ERFA
Kutatási központ kialakítása speciális sejtek funkcionális és genomikai analízisére a Pécsi Tudományegyetemen GINOP-2.3.3-15-2016-00025 ÁOK, KK önálló megvalósító ERFA
VISGEN - Transcribing the processes of life: Visual Genetics 734862 (H2020-MSCA-RISE-2016) ÁOK Horizont 2020
Légszennyezettség előrejelző rendszer kifejlesztése légköri víz-aeroszol kölcsönhatások figyelembevételével GINOP-2.3.2-15-2016-00055 TTK partner ERFA
Gyermek és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése EFOP-2.2.0-16-2016-00002 KK partner ERFA
Új szintetikus kismolekulák tervezése szöveti reprogramozásra GINOP-2.3.2-15-2016-00049 ÁOK, TTK vezető ERFA
Egységes ápolási eszközpark kialakítása EFOP-2.2.0-16-2016-00003 KK partner ERFA
Pszichiátriai és addiktológiai gondozóhálózat fejlesztése EFOP-2.2.0-16-2016-00008 KK partner ERFA
A gyermek-sürgősségi, -baleseti ellátás fejlesztése EFOP-2.2.1-16-2016-00001 KK partner ERFA
Ritka betegségek pathogenezisének kutatása, új diagnosztikai és terápiás eljárásokat megalapozó fejlesztések GINOP-2.3.2-15-2016-00039 ÁOK, KK partner ERFA