Ugrás a tartalomra

HÍREK

A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.

A 2024. évi díj tudományterülete: Modern társadalom- és gazdaságtörténet

A díjra Magyarországon dolgozó, 35. életévüket 2024. év végéig nem betöltő kutatók pályázhatnak. A
z angol nyelvű pályázatot postai és elektronikus úton lehet benyújtani.
A pályázatok beadási határideje: 2024. június 30.

További információk: Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak 2024. évi Ifjúsági Díjára | MTA

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A konstrukció három alprogramja:

Alprogram Megnevezés Igényelhető összeg / maximális futamidő
1. alprogram Részvétel külföldi konferencián 0,25-1,5 millió forint  / 12 hónap
2. alprogram Nemzetközi konferencia hazai szervezése 3-15 millió forint / 12 hónap
3. alprogram Tudományos eredmények népszerűsítése 10-35 millió forint / 12 hónap


Támogatható célkitűzések, tevékenységek

A pályázat minden tudományterület számára nyitott az alábbi támogatási lehetőségekkel:

  1. Külföldön megrendezésre kerülő, meghirdetett nemzetközi tudományos konferenciákon részvétel és kutatási eredmények bemutatása;
  2. Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos rendezvények, konferenciák szervezése (különös tekintettel a nemzetközi kutatási infrastruktúra tagságainkkal összefüggő rendezvényekre);
  3. Tudományos eredmények társadalmi népszerűsítése, és a közösségi tudomány (citizen science) támogatása.

Benyújtási határidő: 2024. május 28. 16:00

Bővebb információk: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | Tudományos Mecenatúra (MEC_24) (gov.hu)

Kérem pályázati szándékát jelezze a pályázati referensnek! (elérhetőségek: https://projektek.pte.hu/hu/kapcsolat)

A Japan Society for the Promotion of Science posztdoktori ösztöndíjat hirdet. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos jelölőszervezetként egy kutatót javasolhat az ösztöndíjra. A felhívás minden tudományterületre vonatkozik.

A jelentkezés feltételei:
- Magyar állampolgárság vagy állandó magyarországi lakcím (Nem pályázhatnak sem azok a kettős állampolgárságú kutatók, akiknek az egyik állampolgársága japán, sem azok a kutatók, akiknek japán állandó lakcímük van.)
- Az ösztöndíj kezdetekor már meglévő, de 2018. április 2-nál nem korábban szerzett doktori fokozat
- A japán fogadó kutatóval egyeztetett munkaterv
- Nem pályázhatnak azok a kutatók, aki ugyanennek a programnak a keretében már kaptak ösztöndíjat
- Csak PhD fokozattal rendelkező jelentkezők pályázata fogadható be (Az orvosi és jogi doktori fokozat nem minősül a pályázat szempontjából elfogadható doktori fokozatnak.)

Jelentkezési határidő: 2024. május 24.

Bővebb információ: https://mta.hu/palyazatok/felhivas-a-jsps-posztdoktori-palyazatan-valo-reszvetelre-112724

Projektek listája (a legutolsó kezdési dátumú van legelöl, alul lapozható a lista)

>
Projekt neve Csökkenő rendezés Projekt azonosítója Érintett egység PTE szerepe Projekt kezdési időpontja Projekt befejezési időpontja Program
"TESZ-WHSZ" Tevékeny közösség, Egyéni gondoskodás, Személyes tudomány a Pécsi Tudományegyetem Wlislocki Henrik Szakkollégiumában EFOP-3.4.1-15-2015-00009 BTK önálló megvalósító Európai Szociális Alap
3D nyomtatási és vizualizációs technológiákat alkalmazó interdiszciplnáris kutatási, oktatási és fejlesztési központ kialakítás a Pécsi Tudományegyetemen GINOP-2.3.2-15-2016-00022 ÁOK, MIK, MK, TTK vezető ERFA
A betegbiztonság fejlesztésének komplex programja a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában EFOP-2.2.18-17-2017-00017 KK önálló megvalósító ERFA
A duális képzés fejlesztése a Pécsi Tudományegyetemen EFOP-3.5.1-16-2017-00003 MIK, KTK, OIG vezető Európai Szociális Alap
A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a Pécsi Tudományegyetemen EFOP 3.4.4-16-2017-00004 TTK, MIK, KPVK vezető Európai Szociális Alap
A fertőző betegségek kutatásának újabb irányai - a Pécsi Tudományegyetem 4-es biológiai biztonsági szintű virológiai laboratóriumának infrastrukturális és tudományos fejlesztése GINOP-2.3.3-15-2016-00011 SZKK, TTK önálló megvalósító ERFA
A gyermek-sürgősségi, -baleseti ellátás fejlesztése EFOP-2.2.1-16-2016-00001 KK partner ERFA
A hazai biovédelmi és biobiztonsági kutatások tudományos alapjainak megteremtése TKP2021-NKVA-07 SZKK önálló megvalósító NKFIA
A hazai vállalatok szerepének növelése a nemzet újraiparosításában TKP2021-NKTA-19 KTK, BTK önálló megvalósító NKFIA
A HECRIN Konzorcium COVID-19 betegséggel, poszt-COVID szindrómával kapcsolatos humán klinikai és preklinikai kutatásai TKP2021-EGA-13 SZKK, KK, ÁOK önálló megvalósító NKFIA
A HECRIN-COVID Bizottság által támogatott, COVID-19 új típusú koronavírus által okozott fertőzésekkel kapcsolatos humán klinikai vizsgálatok lebonyolításának támogatása 2020-2.1.1-ED-2020-00018 SZKK NKFIA
A köznevelés módszertani megújítása a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából – Komplex Alapprogram bevezetése a köznevelési intézményekben EFOP-3.1.2-16-2016-00001 BTK partner Európai Szociális Alap
A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló új, innovatív szőlőfajták közép és nagyüzemi szőlészeti és borászati technológiájának kutatás-fejlesztése, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékek kifejlesztése 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00216 SZBK partner NKFIA
A munkaerőhiány és az elöregedő társadalom okozta, az egészségügyi intézményeket érintő foglalkoztatási válsághelyzetek megelőzése és kezelése az ápoló képzés szintjeinek és hatásköreinek fejlesztésével GINOP-5.3.5-18-2019-00115 ETK partner Európai Szociális Alap
A neuroinflammáció vizsgálata a neurodegeneratív folyamatokban: a molekulától a betegágyig EFOP-3.6.2-16-2017-00008 ÁOK, KK, TTK vezető Európai Szociális Alap
A Pécsi Tudományegyetem energiahatékonyságot célzó beruházásainak előkészítése KEHOP-5.2.15-21-2021-00003 ÁOK, TTK, BTK, KPVK, ETK, KA, KK önálló megvalósító Kohéziós Alap
A Pécsi Tudományegyetem Genomikai és Bioinformatikai Kutatóintézeti Kapacitásainak megerősítése GINOP-2.3.1-20-2020-00001 SZKK önálló megvalósító ERFA
A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolák és Gimnázium infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.1.3-17-2017-00175 önálló megvalósító ERFA
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.1.3-17-2017-00172 önálló megvalósító ERFA
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola módszertani fejlesztése EFOP-3.3.7-17-2017-00009 önálló megvalósító Európai Szociális Alap
A Pécsi Tudományegyetem infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.2.1-16-2017-00008 ÁJK, ÁOK, BTK, ETK, KTK, MK, MIK, TTK, KPVK, SZKK, KK, KA, RK, SZBK önálló megvalósító ERFA
A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.2.3-22-2022-00008 önálló megvalósító ERFA
A PTE IGY gyakorló általános iskolájának és a SE PA gyakorló iskolájának fejlesztése EFOP-4.2.3-22-2022-00010 vezető ERFA
A Virológiai Nemzeti Laboratórium komplex fejlesztése RRF-2.3.1-21-2022-00010 önálló megvalósító Nemzeti Helyreállítási Alap előirányzat
Analitikai és diagnosztikai kutatási kiválósági központ az egészség és a sportteljesítmény szolgálatában GINOP-2.3.2-15-2016-00047 ÁOK, ETK, TTK vezető ERFA