Ugrás a tartalomra

HÍREK

A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.

A 2024. évi díj tudományterülete: Modern társadalom- és gazdaságtörténet

A díjra Magyarországon dolgozó, 35. életévüket 2024. év végéig nem betöltő kutatók pályázhatnak. A
z angol nyelvű pályázatot postai és elektronikus úton lehet benyújtani.
A pályázatok beadási határideje: 2024. június 30.

További információk: Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak 2024. évi Ifjúsági Díjára | MTA

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A konstrukció három alprogramja:

Alprogram Megnevezés Igényelhető összeg / maximális futamidő
1. alprogram Részvétel külföldi konferencián 0,25-1,5 millió forint  / 12 hónap
2. alprogram Nemzetközi konferencia hazai szervezése 3-15 millió forint / 12 hónap
3. alprogram Tudományos eredmények népszerűsítése 10-35 millió forint / 12 hónap


Támogatható célkitűzések, tevékenységek

A pályázat minden tudományterület számára nyitott az alábbi támogatási lehetőségekkel:

  1. Külföldön megrendezésre kerülő, meghirdetett nemzetközi tudományos konferenciákon részvétel és kutatási eredmények bemutatása;
  2. Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos rendezvények, konferenciák szervezése (különös tekintettel a nemzetközi kutatási infrastruktúra tagságainkkal összefüggő rendezvényekre);
  3. Tudományos eredmények társadalmi népszerűsítése, és a közösségi tudomány (citizen science) támogatása.

Benyújtási határidő: 2024. május 28. 16:00

Bővebb információk: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | Tudományos Mecenatúra (MEC_24) (gov.hu)

Kérem pályázati szándékát jelezze a pályázati referensnek! (elérhetőségek: https://projektek.pte.hu/hu/kapcsolat)

A Japan Society for the Promotion of Science posztdoktori ösztöndíjat hirdet. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos jelölőszervezetként egy kutatót javasolhat az ösztöndíjra. A felhívás minden tudományterületre vonatkozik.

A jelentkezés feltételei:
- Magyar állampolgárság vagy állandó magyarországi lakcím (Nem pályázhatnak sem azok a kettős állampolgárságú kutatók, akiknek az egyik állampolgársága japán, sem azok a kutatók, akiknek japán állandó lakcímük van.)
- Az ösztöndíj kezdetekor már meglévő, de 2018. április 2-nál nem korábban szerzett doktori fokozat
- A japán fogadó kutatóval egyeztetett munkaterv
- Nem pályázhatnak azok a kutatók, aki ugyanennek a programnak a keretében már kaptak ösztöndíjat
- Csak PhD fokozattal rendelkező jelentkezők pályázata fogadható be (Az orvosi és jogi doktori fokozat nem minősül a pályázat szempontjából elfogadható doktori fokozatnak.)

Jelentkezési határidő: 2024. május 24.

Bővebb információ: https://mta.hu/palyazatok/felhivas-a-jsps-posztdoktori-palyazatan-valo-reszvetelre-112724

Projektek listája (a legutolsó kezdési dátumú van legelöl, alul lapozható a lista)

>
Projekt neve Projekt azonosítója Érintett egység PTE szerepe Projekt kezdési időpontja Projekt befejezési időpontja Csökkenő rendezés Program
A fertőző betegségek kutatásának újabb irányai - a Pécsi Tudományegyetem 4-es biológiai biztonsági szintű virológiai laboratóriumának infrastrukturális és tudományos fejlesztése GINOP-2.3.3-15-2016-00011 SZKK, TTK önálló megvalósító ERFA
NetMIB - Network of multidisciplinary ideation and business model generation 15/KAHE/13560 KTK ERASMUS +
Fotovoltaikus rendszerek telepítése a Pécsi Tudományegyetemen KEHOP-5.2.11-16-2016-00027 KK önálló megvalósító ERFA
Smart Ground - SMART data collection and inteGRation platform to enhance availability and accessibility of data and infOrmation in the EU territory on SecoNDary Raw Materials 641988 (H2020-WASTE-2014-one-stage) MIK Horizont 2020
FIRES - Financial and Institutional Reforms for the Entrepreneurial Society 649378 (H2020-EURO-SOCIETY-2014) KTK Horizont 2020
ImproveMEd - Improved Medical Education in Basic Sciences for Better Medical Practicing HUHR/1601/4.1.1/0009 KK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
"TESZ-WHSZ" Tevékeny közösség, Egyéni gondoskodás, Személyes tudomány a Pécsi Tudományegyetem Wlislocki Henrik Szakkollégiumában EFOP-3.4.1-15-2015-00009 BTK önálló megvalósító Európai Szociális Alap
A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolák és Gimnázium infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.1.3-17-2017-00175 önálló megvalósító ERFA
Ultrahangos képalkotó technika fejlesztése a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában EFOP-2.2.20-17-2017-00012 KK önálló megvalósító Európai Szociális Alap
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.1.3-17-2017-00172 önálló megvalósító ERFA
RE.M.I.S.E - Cross-border co-operation for the development of social and solidarity economy through the elaboration and implementationn of a joint adult education training programme HUHR/1601/4.1.2/0008 KPVK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
ISD-Uni - Integrated Settlement Development Centres in the HU-HR border zone HUHR/1601/4.1.1/0001 MIK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
PTE SZESZI tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése EFOP-4.1.3-17-2017-00169 önálló megvalósító ERFA
ICT4Life - ICT sevices for Life Improvement For the Elderly 690090 (H2020-PHC-2015-single-stage) KK Horizont 2020
EVcc - Electric vehicle competence and experience centre HUHR/1016/3.1.1/0015 KA INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program 20765-3/2018/FEKUTSTRAT ÁJK, ÁOK, BTK, GYTK, ETK, KTK, MK, MIK, TTK, KPVK, SZKK, KK, RK, SZBK önálló megvalósító NKFIA
Világszínvonalú neuronavigációs infrastruktúra, K+F és oktatási platform kialakítása Magyarországon GINOP-2.3.3-15-2016-00013 KK önálló megvalósító ERFA
Driven by Danube - Enhance skills and competences to boost material innovations and eco innovations in automotive industry DTP-SMF1-154 KA INTERREG Duna Transznacionális Program
NEURAM - Visual genetics: establishment of a new discipline to visualize neuronal nuclear functions in real-time in intact nervous system by 4D Raman spectroscopy 712821 - H2020-FETOPEN-2014-2015-RIA ÁOK Horizont 2020
JARC - Joint Action on Rare Cancers 724161 - HP-ADHOC-2014-2020-JA-2015 KK Horizont 2020
Bioimaging Hálózat: Képalkotó technológiák fejlesztése és alkalmazása - a molekuláktól az élő szervezetig GINOP-2.3.3-15-2016-00003 ÁOK, SZKK partner ERFA
V-Educa2 - Vocational education 2 HUHR/1016/4.1.1/0004 MIK INTERREG Határon Átnyúló Együttműködési Program
Kutatási központ kialakítása speciális sejtek funkcionális és genomikai analízisére a Pécsi Tudományegyetemen GINOP-2.3.3-15-2016-00025 ÁOK, KK önálló megvalósító ERFA
A betegbiztonság fejlesztésének komplex programja a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában EFOP-2.2.18-17-2017-00017 KK önálló megvalósító ERFA
Új Nemzeti Kiválóság Program TUDFO30742-6/2019-ITM ÁJK, ÁOK, BTK, ETK, GYTK, KTK, KPVK, MK, MIK, TTK, KA önálló megvalósító Költségvetési