Ugrás a tartalomra

Megjelent az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása - 2025-1.2.2-EUREKA című felhívás

A felhívás célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, illetve ezen keresztül:

  • a magyar vállalatok piacképességének növelése

  • a magyar szerepvállalás erősítése nemzetközi szinten,

  • a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttműködésének ösztönzése innovatív piac-közeli projektek támogatásával, amely révén prototípus vagy új termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésére kerül sor,

  • nemzetközi K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának elősegítése

A hazai pályázat benyújtására csak olyan pályázó jogosult, amely az EUREKA Titkárság adatbázisában vagy az EUREKA klaszterek nyilvántartásában szereplő angol nyelvű és a nemzetközi konzorcium által benyújtott EUREKA projektjavaslatban vagy jóváhagyott projektben partnerként/konzorcium vezetőként szerepel, amelyet a magyar EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor igazol. A hazai támogatásra az egyazon nemzetközi EUREKA projektben részt vevő magyar partnereknek konzorciumot alkotva kell pályázniuk.
Továbbá jelen felhívásra kizárólag azok nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik a jelen felhíváshoz kapcsolódóan kiállított szakmai támogató véleménnyel rendelkeznek. 

A szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtási határideje: 2025. május 26. 12 órától 2027. július 15. 12. óráig.
A támogatási kérelmek (elektronikus) benyújtása - a kitöltő program élesítésétől - 2027. október 15. 16:00-ig lehetséges.

A felhívás keretösszege 450 millió Ft.
A projektenként igényelhető támogatás összege: 20 – 70 millió Ft.

A kapcsolódó nemzetközi pályázatok a https://eurekanetwork.org/opencalls/ linken érhetőek el, érdeklődni lehet továbbá a Nemzetközi Pályázati- és Projektmenedzsment Főosztálynál.

Bővebb információ: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/eureka-programban-valo-magyar-reszvetel-tamogatasa-2025-122-eureka/palyazati-felhivas