A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy támogassa a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybevételében, valamint az infrastruktúrák megismerésében a kutatókat és a fiatal kutatókat.
Támogatható tevékenységek köre
„A alprogram esetén”: A kutatási és mérési lehetőségek hazai kutatók általi kihasználásának támogatása, - különösen azon infrastruktúrák esetében, amelyekhez Magyarország teljes jogú tagként csatlakozott.
Kutatói utánpótlás nevelés esetében (ld. A41 költségcsomag) a fenti tevékenységek támogathatók a csoportos tanulmányút résztvevői számára, ahol azonban nem feltétel a kutató/PhD/MSc/MA hallgatói státusz megléte, vagyis középiskolások, BSc/BA hallgatók számára is igénybe vehető. Pályázat azonban kizárólag azokban a kutatási infrastruktúra relációkban támogatható, amelyekhez Magyarország teljes jogú tagként[1] csatlakozott.
„B” alprogram esetén: A jelentős hazai kutatási infrastruktúrák nemzetközi kutatók általi kihasználásának támogatása, elősegítve ezzel a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolásukat és a tudásáramlást.
A projekt futamideje maximum 24 hónap.
A támogatás összege: támogatási kérelmenként az igényelhető támogatás összege minimum 800 ezer Ft, maximum 5 millió Ft.
Benyújtás határideje: 2026. szeptember 30. 16:00
További információ az NKFIH honlapján olvasható.
Pályázati szándék esetében kérem, keresse kari referensét!