Skip to main content
Pályázat a Visegrádi országok tudományos akadémiáinak 2024. évi Ifjúsági Díjára

A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.

A 2024. évi díj tudományterülete: Modern társadalom- és gazdaságtörténet

A díjra…

Megjelentek a Tudományos Mecenatúra pályázati lehetőségek

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A konstrukció három alprogramja:

Felhívás a JSPS posztdoktori pályázatán való részvételre

A Japan Society for the Promotion of Science posztdoktori ösztöndíjat hirdet. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos jelölőszervezetként egy kutatót javasolhat az ösztöndíjra. A felhívás minden tudományterületre vonatkozik.

A jelentkezés feltételei:
- Magyar állampolgárság vagy állandó magyarországi lakcím (Nem pályázhatnak sem azok a kettős állampolgárságú kutatók, akiknek az egyik állampolgársága japán, sem azok a kutatók, akiknek japán állandó lakcímük van.)
- Az…

Újra elérhető az NKFIH kutatói mobilitási programja!

Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatói mobilitás támogatása, a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybevételének segítése.

„A” alprogram: A kutatási és mérési lehetőségek hazai…

Újra elérhető a Bólyai János Kutatási Ösztöndíj

Az ösztöndíj célja: kiemelkedő minőségű tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak.
A pályázatot elnyert…

Megjelent a Lendület Program 2024. évi felhívása

A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával, és ezzel egyidejűleg a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása. A Lendület Program a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken áttörő eredményeket ígérő kutatásokat végző kutatócsoportok számára biztosítson…

Közel 400 millió Ft értékű informatikai eszközfejlesztés zajlik a PTE-n

Az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének és Magyarország Kormányának támogatásával, vissza nem térítendő pályázati forrás felhasználásával zajlik jelentős értékű informatikai fejlesztés a Pécsi Tudományegyetemen (PTE). A napokban kezdődött meg a modern digitális eszközök szállítása és üzembehelyezése a PTE legtöbb telephelyére. Az új eszközök beszerzése részét képezi a tanulási, oktatási és kutatási folyamatok alapjául szolgáló digitális…

Megjelent a Kiváló Kutatási Infrastruktúra címpályázat

Az egyetem kiemelkedő szakmai munkát végző kutatási infrastruktúrái 2024. február 29-ig pályázhatnak a „Kiváló Kutatási Infrastruktúra” címre. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal célja, hogy a Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Bizottság szakmai közreműködésével kidolgozott módszertan szerint azonosítsa azokat a kutatási infrastruktúrákat, amelyek egyedisége és tudományos kiválósága nemcsak nemzeti szinten kimagasló, hanem kapcsolatai, együttműködése és…

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj pályázati lehetőség

A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a hazai tudományos, gazdasági és kulturális élet legtehetségesebb fiatal szakembereinek, kutatóinak, művészeinek munkáját elősegítő és támogató ösztöndíj, amely külföldi kutatóhelyeken, alkotóműhelyekben kutatói, illetve művészeti munkában való részvételüket teszi lehetővé. Az ösztöndíj teljes időtartamát a választott külföldi fogadó intézményben kell tölteni.
Az ösztöndíjas utak 2024. szeptember 1-től 2025. augusztus 31-ig…

Benyújthatóak a szakmai kérelmek a 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV pályázati felhívásra

Az NKFI Alapból meghirdetett „Gyorsítósáv” című, 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV kódszámú pályázati felhívásra megnyílt a szakmai vélemény iránti kérelmek beadása a kfivelemeny.nkfih.gov.hu felületen.

A szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtása 2023. december 06. 12:00-tól 2023. december 20. 12:00-ig lehetséges.